Ezen a napon: Mansell kizárva, Portugál nagydíj 1989
2017. szeptember 24. írta: R. Tessitore

Ezen a napon: Mansell kizárva, Portugál nagydíj 1989

Sokak emlékezetében ez az év a Mclaren-Honda dominancia második évének minősül. Habár ez így is volt többnyire, a Ferrari, a Williams, és még néhanapján a Benetton is fel tudta venni a kesztyűt velük szemben. Így volt ez a Portugál nagydíjon is ami az év vége fele, a szezon 13. futama volt a 16-ból.

Az időmérőt jó szokása szerint a legendás Senna nyerte,közel hat tizeddel a két Ferraris Berger-Mansell duó előtt. Utánuk következett a professzor (Prost) , ötödik helyre pedig bedobbantott a Minardis Pierluigi Martini.

A rajtnál Berger csodás rajtot vett és átvette a vezetést, így az első három Berger-Senna-Mansell lett. A brit oroszlán viszont rákapcsolt és megelőzte Sennát, majd üldözőbe vette csapattársát. A 24. körben a forgalmat mesterien kihasználva sikerült is megelőznie Gerhardot a célegyenesben, így átvette a vezetést. 10 körrel később viszont már mindhárom üldözője [Prost, Senna és Berger is] kiálltak friss gumikért, ekkor jött az ő ideje is, a verseny mélycsúcspontja.

A vezető Mansell a boxba hajtott, blokkolt kerekekkel. Túl gyorsan ment és túl is futott pár méterrel Ferraris csapatától, ezek után visszatolatott hozzájuk, nagyjából a megfelelő helyre,egy bökkenő van ezzel,ilyesfajta hátramenet tilos a mai napig. A kerékcsere így vagy úgy de lezajlott, ő pedig visszatért a versenybe. A versenybírák nem sokkal később úgy döntöttek, súlyos szabályt szegett, ezért kizárják, felmutatták neki a fekete zászlót, csak nem a legjobbkor, ugyanis öldöklő csatába került Sennával.

Méterek vagy akár centik választották el őket a csata hevében, Körökön keresztül, hiába mutogattak nekik bármilyen színű textíliát, az igazi verseny iránti szenvedély bizonyára elragadta mindkettejüket. Ez 3 kör után meg is mutatkozott, a 48. kör elején egy lekörözés után Mansell több szélárnyékot tudott fogni és az első kanyarban megpróbált Ayrton mellé kerülni, ő védte az ívét, hisz még előrébb volt, de összeértek és kiestek a kavicságyon.

A győzelem így Berger ölébe hullott, a második lepattanó Prosté lett, harmadiknak pedig valami megmagyarázhatatlan csoda folytán befutott Stefan Johansson az Onyx-Forddal(a 12. helyről indulva!).                                 -   Berger átszeli a célvonalat   -

Képtalálat a következőre: estoril 1989 johansson

                         -  Johansson karrierjének tizenharmadik, s egyben utolsó dobogója  -

Utólag eldönteni, hogy Mansell valóban látta-e a zászlót, lehetetlen, ő ezt akkor letagadta, pont a verseny hevére hivatkozva. A bírák ezek után még súlyosabb büntetéssel sújtották, 50000 dollár pénzbüntetéssel és a következő versenyre való tiltással. Csapata, a Ferrari fellebbezett, és Mansell fenyegetőzni is kezdett, hogy visszavonul, de a büntetés maradt,ő blöffölt és egészen világbajnoki évéig, 1992-ig maradt a királykategóriában.

 

Fb oldalam: https://www.facebook.com/f1szubjektiv/?fref=ts 

A bejegyzés trackback címe:

https://f1szub.blog.hu/api/trackback/id/tr7312889422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása