Az utolsó maláj nagydíjra most hétvégén sor kerül, vegyes érzéseket vált ki belőlem ez a tény. A versenyhelyszín 1999-ben debütált a királykategóriában, vagyis a 'modern,internacionális és minden létező biztonsági blablának megfelelő érába tartozik. A Sepangi pálya viszont azon kevés Tilke-pályák közé esik, aminél még egy cseppnyi kreativitás volt e nem éppen legnépszerűbb pályatervező agyában.
A vonalvezetés kellően ritmusos, nem csupán derékszögű kanyarok és hajtű visszafordítók alkotják, bár az is van benne bőven. Ehhez hozzátartozik a Szingapúrihoz nagyon hasonló időjárási körülmények. Annyira instabil a légkör, hogy bármikor kialakulhat egy zuhé, akár a pálya egyik felén csak, míg a másikon marad a száraz , párás idő.(lásd. 2001 futam).
Előfordulhat akár órákon keresztül tomboló vihar is, amit 2009-ben láttunk utoljára. Azt a versenyt akkor (gyáva módon) megszakították, és csak fél pontokat adtak, Buttonnak odaajándékozva a győzelmet, pedig de jó lett volna egy Glock diadal is anno.
No de mi a helyzet manapság? Az utóbbi évek Mercedes dominanciája itt is keményen megmutatkozott. Tavaly egy meglepetés szerű kettős Red Bull győzelem született,tegyük hozzá, hogy azért ahhoz kellett egy Rosberg kipörgetés plusz egy Hamilton elfüstölés a már-már tipikusan hozzátartozó ikonikus sírással:
Oh No Noooo NOO!!
Ezen felül egy évvel korábban Vettel nyerte meg itt élete első versenyét Ferrarival, ami főképp a jobb gumitaktikának volt köszönhető (ez sajnos ritkán fordul elő a vörösöknél..) és a szokásos év eleji jó formájuknak, ami amúgy év közben el szokott tűnni, mint a kámfor.
Reménykedni lehet, reménykedjünk is, hogy meglep minket ez az utolsó maláj futam. Szükség lesz erre, mint a jól ismert falat kenyérre, mert amilyen jól indult ez az év, annyira kezd hasonlítani a korábbiakhoz.